MENU

Rólunk

Több mint két évszázaddal ezelőtt Leo Michielsen megnyitotta kis élelmiszerboltját Belgiumban, ahol egzotikus fűszereket, teat, borsot
…. de legfőképpen kávét árult.
Ugorjunk előre 100 évet és a kis élelmiszerbolt már meg sincs, de nem kell aggódni mert a Michielsen család rajongása a kávé iránt elérte, hogy megnyissák a Miko Pörkölőüzemet. A család immár szenvedélyesen vásárolta, keverte és adta el a világ minden tájáról származó, csodásan pörkölt Miko kávékat. Ezt egy picit könnyebbé tette az Antwerpeni kikötő közelsége,amely a világ számos kávétermelő vidékének termékeit kínálta.

Ugorjunk újabb 100 évet egészen 2005-ig amikoris a család úgy érezte, hogy itt az ideje egy másik változásnak. Nyugtalanok voltak. Nem a gyermekeik és unokáik által öröklendő üzlet miatt, hanem az általuk megöröklendő bolygó miatt. Megszületett a Puro és vele együtt az elköteleződés a harmadik világ kizsákmányolása ellen, biztosítv a tisztességes felvásárlási árakat a termelőknek és és az esőerdők és a bennük otthonra lelő fajok védelmének támogatása a kávétermelő országoknak. És mióta a változás elkezdődött, otthon a pörkölő teteje napelemekkel lett beborítva hogy zöld energiát termeljenek és mára a kávé pörkölésénél keletkező hővel fűtjük a Miko irodáit.

Nézzen körül weboldalunkon, hogy felfedezze a Purot melyet a család mostani generációja hagy örökül az utókornak.